Mint a képen!
Vízipók csodapók kis barátja a vízicsiga plüss 18cm magas Igazi Ritkaság!
Nagyon Aranyos!
A Vízipók-csodapók egy magyar animációs filmsorozat. A sorozat főszereplői Vízipók és a Keresztespók. Vízipók otthona a vízalatti Kristálypalota. Természetesen legjobb barátaik az algaszedő vízicsigák, Katica(katicabogár), kis hangyák, méhecske, Hátonúszó poloska, Nünüke és az ormányosbogár. Kalandjaik során még találkoznak Csíbor bácsival, Rák apóval, kecskebékával, hőscincérrel, tegzesekkel és egyéb lakóival a rovarvilágnak.
Vízipók barátunk a szárazföldi pókoktól eltérően nem a szobák sarkaiban vagy a fák és bokrok rejtekében szövögeti hálóját, hanem a vízalatti légvárában trónol. Csodálkozik is ezen legjobb barátja, a kicsit mindig morgós és folyton-folyvást hitetlenkedő Keresztespók. De kapcsolatuk segítségével megtapasztalja, hogy attól, hogy valaki más, mint ő, még lehet igazán "rendes" pók.
A Vízipókból három széria készült, az első 1974-75-76-ban, a második 1980-81-ben, a harmadik 1984-ben összesen 39 epizóddal, a Magyar Televízió megrendelésére is. A két szériát a Budapesti Pannónia Filmstúdióban készítették, majd a Kecskemétfilm Kft. át is vette a 3. széria elkészítését.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 01:27
. Vízipók csodapók kis barátja vízicsiga plüss 18cm - Jelenlegi ára: 600 Ft
Fontos
-
Eladó eredeti KTM-es mez. A bal felső része kicsit kopott. Mérete: XL Jelenlegi ára: 5 000 Ft Az aukció vége: 2011-05-28 16:42 . Mez KTM -...
-
Az aukció tárgya egy női mini-bőröndszerű Samsonite táska, mely pipere, kozmetikai táskának és üzleti táskának egyaránt használható. Anya...
-
Új, 4 db-os, 100% pamut Dora a felfedező pizsama szett lányoknak az USA-ból. A szetthez két hosszú ujjú felső és két hosszú nadrág tarto...
-
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Akkumulátor, LG LGIP-570A kompatibilis, 950mAh, Li-polymer Cikkszám: 50404 Gyártó: Utá ngyá rtott termé ...
-
Érdekes könyv, idegen nyelvűAZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIRA VONATKOZÓAN 2004. 01. 01. -ÉN ÉLETBE LÉPETT ÚJ, A MAGÁN ADÁS-VÉTELI JOGOKAT SZABÁLY...
-
suzuki műgyantás kerékembléma, vadi új, 4db-os garnitúra átmérő 55 mm az ár a garnitúrára vonatkozik! Jelenlegi ára: 800 Ft Az aukció vég...
-
Magyar 2003 20. Ft Arany János elsőnapi veret # 19 Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2011-11-29 10:59 . Magyar 2003 20.Ft Arany Já...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Eladó új 7 részes ágynemű garnitúra. 100% pamut, cipzáros! 2 db paplan ( 140x200) 1 db lepedő (220x230) 2 db párna (70x90) 2 db kispárna (...
-
Tartalom: eredeti dvd film bontatlanul Magyar szinkronnal és felirattal A Bukás - Hitler utolsó napjai c. film záró képsora a Traudl Junge...